2023. március 22. Forrás-Agóra Kulturális Központ-VESZPRÉM

“Amikor egy művész rámutat az alkotásaira, ne azt nézzük, hogy milyen festék van rajta, hanem azt, amit a művész mutat. Olyat is beleláthatunk, amit talán még ő sem. Megannyi érzés, gondolat tör elő mindenkiből a képek láttán, de ne féljünk ettől. Nem mondom Gyurira, hogy próféta, de a jövőbe lát. Hiszen, ha tetszik, ha nem, a gépek egyre inkább átveszik az emberek munkáját, összekeveredik az ember és a gép. Félelmetes és bizarr a jövő. Gyuri alkotásain mintha ez is megjelenne. Ez egy nagyszerű pszichológiai játék is, hiszen aki ezektől a képektől megijed, az ettől a jövőtől fél. Aki pedig azt mondja, hogy micsoda nagyszerű kép, az azt mondja, hogy micsoda lehetőség! Amikor ránézünk ezekre a biomechanikus képekre, amelyeken egyszerre ott a szerves és a gépi, milyen érzések fognak el bennünket? – tette fel a kérdést elgondolkodtató megnyitóbeszédében Markovics Milán Mór. 

Mindezt még tetézte azzal, hogy az alkotó munkája, az idősek ápolása nem akármilyen feladat. A hivatása mégis az, hogy alkotó, művész legyen. Azt mondják, akinek hivatása van, az nem magasabb rendű, hanem több a vesztenivalója. Gyurinak nagyon sok vesztenivalója van. De épp a veszteségei, a küzdelmei révén jutott el oda, ahol most van. Ezért olyan mélyek az alkotásai. Ezért érdemes azokat úgy nézni, hogy ő azzal a festékszóró pisztollyal, amellyel ezeket a képeket alkotja, valóban beleteszi az alkotásokba az életét, a fájdalmat és a szeretetet egyaránt.”

2023. február 20. Elképzelt valóság-Nagymányoki Közművelődési Központ-NAGYMÁNYOK

“Először a művész gondolataiban, elméjében jön létre, fogan meg a kép, aztán elkezdődik az alkotás. Fejlődik, formálódik, alakul a rajz vagy festmény. Órákig, napokig, akár hetekig is eltarthat, mire az ilyen szép alkotások megszületnek. Ez a magzat 9 hónapig tartó fejlődéséhez, majd megszületéséhez hasonlítható és itt kezdődik a mi felelősségünk, nekünk befogadóknak kell a továbbiakban életben tartani a festményt. Pablo Picasso így fogalmazta ezt meg: „A képet az ember nem gondolja el, és nem rögzíti előre, amíg készül, követi a gondolat mozgását. Készen is tovább változik; annak lelkiállapota szerint, aki nézi. A kép él, mint az élőlény, változik a mindennapi élet követelményei szerint.” Ez természetes, mert hiszen a kép csak az által él, aki nézi – emelte ki Sütő-Németh Hajnalka.

2022. szeptember 26. “Szeptember végén…” Petőfi vers ihlette kiállításTamási Áron Művelődési Központ-TAPOLCA 

Festményem inspirálója az a Petőfi Sándor volt, aki teljes szívvel-lélekkel vágyódott a
szabadságra és szerelmének beteljesedésére. Szerelme, Szendrey Júlia önálló
egyéniség volt, aki nem szeretett volna függeni egy férfitól, éppen ezért nehezen
engedte magát kötődni a másikhoz.
Próbáltam egy „fátyol” (függöny) mögé rejteni a még „ismeretlen” és mezítelen, tiszta
női alakot, aki egyaránt jelenti Petőfi és nemzete számára az áhított szabadságot, de
ugyanakkor szerelmét, a dacos lyányt: Júliát is.

2022. szeptember 24. Ars Sacra Fesztivál – Sodrásban – Balaton Színház – KESZTHELY

Szeptember 24-én, szombaton este Keszthelyen, a Balaton Színházban sor került Műhelyünk 6. kiállításának megnyitójára, “Sodrásban” címmel. A szeretet sodrására utalva, a címmel és témánkkal kapcsolódtunk az Ars Sacra hetéhez, mottójához. Nagy örömünkre már új társakkal bővülve voltunk jelen, 8 kiállító művésszel. Ez az alkalom különleges volt a t’ARS életében, mert személyesen is találkozhattunk több olyan, a közelmúltban csatlakozott társunkkal, akikkel eddig csak virtuális módon láthattuk egymást. Ezektől az első személyes találkozásoktól számunkra igazi ünnepé vált ez a nap!

2022. szeptember 24. Ars Sacra Fesztivál-Íme, az ember!-Nagyboldogasszony róm.kat. templom-TAPOLCA/

A XVI. Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva lesz közös kiállításunk Tapolcán a Nagyboldogasszony római katolikus templom oldalkápolnájában. A kiállítás címe: “Íme, az ember!”

A kiállító alkotók sokszínű technikával dolgoznak, mint pl. olaj, aquarell, tempera, ceruza/szénrajz, akrill és airbrush.

Festményeink bibliai képek segítségével mutatják be az embert-Istenembert.

Gazdag látásmódunk és sokszínű technikáink segítségével próbálunk megragadni egy-egy képet, történetet, személyt a bibliából és azt próbáljuk lefesteni, megrajzolni, önmagunkat is beletéve az alkotásba.

Invitálunk mindenkit, hogy álljon meg egy-egy alkotás előtt, hagyja lecsendesedni a lelkét, hallja meg a szíve csengését és lássa meg az embert, az Istenembert!

2022. július 27. Érzések és képek-Nagyboldogasszony róm.kat.templom TAPOLCA

Már az augusztusi tárlat látható a templomban 🙂

Ha júliusban látta és tetszett a kiállítás, vagy éppen kimaradt és csak most jár Tapolcán, mindenképpen ajánljuk, hogy nézze meg a mostani tárlatot is, hiszen most is sokszínű alkotásainkkal szeretnénk megörvendeztetni önöket!

Szeretettel ajánljuk mindenkinek nyári tárlatunkat!

Ha a Tapolcán a Tóparton vagy a templom környékén járnak, menjenek be a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomba is és nézzék meg az oldalkápolnában kiállított alkotásainkat!

A templom csendje és hűvöset adó falai mellett hagyják, hogy lelküket az alkotások szépsége és mondanivalója is átjárja. 🙂

2022. július 24. Szalay Gyöngyi vívóterem-TAPOLCA

Egy éve fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az akkor felújítás alatt álló vívóterem megújulásához, én úgy járulhatnék hozzá, ha Tapolca város vívóolimpikonjairól portrét festenék.

Megtisztelteltetés számomra, hogy a mai napon adhattam át a festményeket a Tapolca vívóklubnak, amikor a város Csermák József kalapácsvetőt ünnepli, aki 70 évvel ezelőtt olimpiai aranyérmet szerzett Helsinkiben.

2022. július 7. Ablakaink-Tamási Áron Művelődési Központ TAPOLCA

2022. június 3. Belső utazás című önálló kiállítás -AGÓRA VESZPRÉM

2022. május 3. Tamási Áron Művelődési Központ-TAPOLCA/Közös kiállítás/

 A tárlatnyitó közönségét, a kiállító helyi alkotókat  Barczáné Tóth Boglárka, a Tamási Áron Művelődési Központ vezetője köszöntötte. Ő osztotta meg a hírt a jelenlévőkkel:  Tihanyiné Bálint Zsuzsanna 12 év után távozik a csoport éléről és átadja feladatait két utódjának, a művészeti vezetést vállaló Somogyiné Varga Anikónak és a jövőben a szervezési feladatokért felelős Sütő-Németh Hajnalkának.

2022. május 1. Központi Szeminárium BUDAPEST-t-ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely kiállítása

Tegnap Anyák napját és Szent József ünnepét egy szép kiállításmegnyitóval is koronázhattuk: “Egy igaz ember II.” címmel megnyílt a t’ARS Műhely “Ki számomra Szent József?” alkotói felhívására beérkezett munkák második tárlata, ezúttal a Központi Szemináriumban – az Egyház egyetemes védőszentjéhez különösen is méltó helyszínen. Szeretettel ajánljuk megtekintésre egész májusban. Gyönyörű hely, erős atmoszféra.

2022. április 20. Agóra VESZPRÉM – közös kiállítás

“A művészet különböző ágai, legyen az zene, irodalom vagy a festészet, mindig valami átjárót sejtetnek a belső és külső világunk között. A művészi közeg, sajátos áhitatot ébreszt az emberben. Bíztatok mindenkit, ahogy megáll egy-egy alkotás előtt, hagyja lecsendesedni a lelkét, hallja meg szíve csengését, találja meg az átjáró mögötti csodát.”

2022. április 8. Nagy László Városi Művelődési Központ AJKA-közös kiállítás

Árnyék mögött fény ragyog című kiállítás

“Az elmúlt időszakban annyi rossz dolog vett körül bennünket (pandémia, személyes tragédiák, most a szomszédos háború…
Szeretnénk, ha most nem csak a negatív dolgokra fókuszálnánk, hanem meglátnánk azt a sok szépet is, ami mindezek ellenére körülvesz bennünket.
Ez lehet egy mosoly; egy kisgyermek kacagása; egy jó könyv; egy kellemes zene, amit az előbb hallhattunk; a festményeink ….

Mi ezeket a szépségeket, pozitív, néha talán negatív érzéseket, emlékeket a festményeken keresztül szeretnénk önöknek megmutatni. Bíztatok mindenkit, bátran álljon meg egy-egy festmény előtt, és hagyja, hogy magával ragadja az alkotás…”

2022. február 19. Szent József Ház BUDAPEST-t-ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely kiállítása

Egy igaz ember című kiállítás, a “Ki számomra Szent József?” alkotói felhívásra érkezett munkákból

….az első, számomra egy kicsit talán idegen megközelítés engem meglepett,
és ezért sokkal többet foglalkoztam azzal a képpel, sokkal többet néztem,
sokkal többet bontogattam, csomagoltam kifelé, és ezáltal egyrészt nagyon megszerettem, megláttam benne mélyebb utalásokat…egy nagyon szigorú arcot mutatott elsődlegesen az Atyáról, ami bennem egy felkiáltó jel lett, hogy vajon ennek most milyen üzenete lenne?
Ugyanakkor párosulva azzal az irgalommal, ami a képen megjelenik, hogy ránk bízza azt a gyermeket, gyermek formájában földre érkező Messiást, Most az Atya-Isten és Szent József egy kicsit egy a képen…ez egy nagyon érdekes, felelősségteljes és
szerető atyát…, egy olyan Atyát bontott ki, aki pontosan tudja, hogy milyen kockázatot vállal, amikor -ha az Atyáról beszélek, hogy ránk bízza az Üdvözítőt gyermekként, illetve Szent József küldetése teljes tudatában, hogy hogy kísérte végig valószínűleg, ezt a gyermek, növekedő gyermek Messiást. Mind a kettő egy nagyon felelősségteljes, egy nagyon áldozatkész, …tudatában léve, hogy ez a gyermek kicsoda és úgy adja nekünk, bízza ránk, törékeny emberekre… Kiszolgáltatottan….teljes mértékben…, de ez a kettősség ott volt…”
Magyar Krisztina grafikus művész- t-ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely

2021. augusztus 20. Művelődési Ház NEMESVITA– Közös tárlat

2021. július 15. Tamási Áron Művelődési Központ TAPOLCA

Végre újra együtt! című kiállítás

2021. június 30. Hévíz Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény

Most, hogy a járványügyi helyzet is lehetővé tette, festményeim elfoglalhatták méltó helyüket Hévízen, a Teréz Anya Szociális Integrált Intézményben, melyeket az átadás után Tamás atya meg is áldott!

2020. november 24. Tamási Áron Művelődési Központ, Tapolca

Sokszínű világ című kiállítás

Működése 11 éves történetében először rendez úgynevezett online kiállítást a Tapolcai Városi Képzőművész Kör a Tapolcai Média közreműködésével. A járványhelyzet miatt a Tamási Áron Művelődési Központ falain belül  működő alkotói csoport tizenkét amatőr művészének képeit és a kör vezetőjének gondolatait egyelőre csak a kulturális intézmény facebook oldalán tekinthetik  meg az érdeklődők november 24-től

2020. október 21. Tamási Áron Művelődési Központ, TAPOLCA

Teremtve birtokolni című kiállítás – önálló

2020. szeptember 21. Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium – KESZTHELY

2020. január 17. Ablakaink kiállítás Tamási Áron Művelődési Központ – TAPOLCA

2019. június 25. Sokféle útjaink – Tamási Áron Művelődési Központ – TAPOLCA

2019. április 10. KépMás – Másképp / önálló kiállítás/ – Vörösmarty Mihály Művelődési Központ – BONYHÁD

2019. január 11. Ablakaink Kiállítás – Tamási Áron Művelődési Központ – TAPOLCA

2018. október 19. Ajka Tárlat – Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ – AJKA

2018. június 11. Más Kép Másképp – Tamási Áron Művelődési Központ – TAPOLCA

2018. április 16. Két alkotó Két világa – Tamási Áron Művelődési Központ – TAPOLCA

2017.június 09. Ablakaink kiállítás – Tamási Áron Művelődési Központ – TAPOLCA